Aranypénz

Üdv nálunk! Egy blog a nemesfémekről, numizmatikáról, befektetésekről, a pénzvilág összefüggéseiről. Minden, ami ezüst, vagy arany... Az internetes napló házigazdája Koncsek Krisztián jogász, újságíró.

Az arany napi árfolyama

Gold Chart

Utolsó kommentek

Címkék

2011.03.23. 23:27 aranypenz.blog.hu

Az első uniós valuta Európában

A közelmúltban ünnepelte az Olasz Köztársaság fennállásának 150. évfordulóját. A pénz történetével foglalkozóknak akaratlanul is a Latin Pénzügyi Unió jut erről a jubileumról eszébe, aminek az olasz állam is tagja volt. Különös történelmi jelentőségét mindennek az adja, hogy talán ekkor – közel másfélszáz évvel az euró megjelenése előtt – fogalmazódott meg először Európában a közös valuta igénye.

A történetet úgy lehet összefüggéseiben értelmezni, ha visszamegyünk az időben a francia forradalom koráig. A történet 1789-ben kezdődött, amikor a forradalmi nemzetgyűlés elhatározta az egyházi javak lefoglalását. Hogy ezek forgalomba kerüljenek, döntést hoztak utalványok kibocsátásáról, amelyek jogosultjai az értéknek megfelelő részt követelhettek az elárusítani szánt egyházi tulajdonból. Ez lett a hírhedt „assignat” (a képen; a neve a l’assignation - utalvány - szóból származik, a hagyományos magyar történettudomány szereti assignatának is nevezni), amit 1790-től már készpénzként – papírpénzként – kezdtek használni (pedig a franciák a John Law-ügy óta féltek a papírpénztől, de erről majd külön posztot szeretnék írni).

Folyamatosan egyre többet bocsátottak ki, a fedezete pedig egyre bizonytalanabbá vált. 1792-re már több assignat volt a piacon, mint amennyit az egyházi javak értek. Még az 1793. évi ármaximálási rendelet sem tudta megfékezni az inflációt. Pedig aki a nemzet pénzét nem fogadta el, gyorsan guillotine alá került a feje.

1795-ben a forradalmi Konvent az ezüststandarddal próbálta meg letörni a pénzügyi válságot. Bevezette az addigi livre tournois helyett a decimális rendszerű frankot. 1 frank 4,5 gramm ezüstöt tartalmazott. Ez valamelyest kevesebb volt, mint a 4,505 g nemesfémtartalmú livre, de nem ezzel volt a baj; hanem azzal, hogy nagyon kevés volt belőle forgalomban.

1796. február 19-én ünnepélyesen megsemmisítették az assignat-nyomólemezeket, de helyette egy hasonlóan gyenge fedezetű papírpénz forgalomba hozatalát kísérelték meg. Ez volt a „mandat-territorial”, azaz a „birtokutalvány”. Ezt is mértéktelenül nyomtatták, nem is tudott helyreállni a francia gazdaság.

A segítség Korzikából, illetve a tengerentúlról jött. Az ekkor még nem túl régi Amerikai Egyesült Államok ugyanis 15 millió dollárt (mai áron kb. 219 millió dollárt) fizetett ki Louisianáért Napóleonnak. Ebből 3 milliót azonnal aranyban adott át, a többit kötvények formájában. Ez kiváló alapot biztosított a franciáknak egy új, erős pénz kibocsátásához. A forradalmi naptár „germinal” hónapjáról nevezték el „germinális franknak” az új, stabil pénzt. Eltértek a XVIII. századi gyakorlattól, az ezüstfedezettől, s úgynevezett bimetall-rendszert vezettek be. A frank értékét az aranyhoz és az ezüsthöz képest egyaránt meghatározták. Az arany és ezüst alapú forgalmi érmék felcserélhetők voltak 1:15,5 átváltási arányban a két fém névértéke között.

A frank bevált, s így jutunk el a tulajdonképpeni témánkhoz, a Latin Unióhoz. Úgy tűnik, hogy jó néhány állam megirigyelte az erős bimetall-alapon működő francia pénz sikerét. 1832-ben az ifjú Belgium minden hivatalos egyezmény nélkül vette át a francia monetáris rendszert, őt követte 1850-ben Svájc, majd 1862-ben Olaszország. Ez utóbbi ország az elnevezést nem importálta. Érdekes, hogy míg korábban a francia frank úgy indult, hogy megszabadultak a livre-től, addig a taljánok bevezették azt, persze olaszosan lírának ejtve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1865. dec. 23-án Párizsban az előbbi magas szerződő felek egy multilaterális okmányban rögzítették a szinte spontán kialakult helyzetet. A szerződés eredeti neve Érmeegyezmény volt; hívták franciául Union Latine-nak, Union Monétaire Latine-nak, Convention Monétaire-nek, németül Münzkonventionnak. Az egyezmény 1866. augusztus 1-én lépett hatályba, s határozott időtartamra szólt, 1880. január 1-ig. Ám megegyeztek abban: ha egy évvel előbb fel nem mondják, az további 15 évre hatályban marad.(kép: a szerződés eredeti példánya)

Ausztria is részt vett az egyezmény létrehozását megelőző tárgyalásokon, ugyan nem írta alá azt, de kötelezte magát az Éremunió szerinti pénzverés bevezetésére 1870-ben. Forgalomba kerültek éremuniós szabvány szerinti aranyforintok. Hosszú viták után az 1892. évi XVII. törvénycikkel végül az aranyfedezetű koronát vezették be.

Később újabb államok csatlakoztak: 1868-ban Spanyolország és Görögország, 1889-ben Románia, Bulgária, Venezuela, Szerbia és San Marino, 1904-ben Dán Nyugat-India (jelenleg Virgin-szigetek, USA), a dán gyarmattartó viszont nem. Volt, aki franknak nevezte a pénzt, volt, aki a saját monetáris hagyományainak megfelelő elnevezést választott. De nem ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy a pénzeket „egy az egybe”-arányban váltották, illetve megtartották az arany-ezüst árfolyamát (1:15,5). 

A szerződés túlnyomórészt a nemesfémekből vert érmékkel foglalkozik. Fontos pont viszont, hogy korlátozták az egyes országok számára pénzkibocsátás volumenét.(kép: a híres Napóleon-arany: húszfrankos 1857-ből III. Napóleon arcképével)

Az 1870-es évekre az ezüst aranyhoz viszonyított értékcsökkenése miatt a bimetall-rendszer tarthatatlanná vált. Ennek egyik oka, hogy egyre több ország – többek között Németország – váltott át az aranystandardra, többé nem lett érdekük az ezüstben történő tartalékolás, így az ezüstöt nagy mennyiségben bocsátották piacra. 1879-ben a két nemesfémet már 1:18,2-arányban; míg 1891-ben 1:23,8 arányban váltották. (Az arany és az ezüst egymáshoz viszonyított árfolyamáról is külön posztot szándékozom írni).

 

 

1873-ban Franciaország és Belgium megszüntette az idegen veretű pénzek elfogadását, 1874-től kezdve az ezüstpénzek verését is korlátozták. Svájc 1875-től kezdve már bocsátott ki ezüstpénzt. Így 1873-tól kezdve az Unió pénze „sánta aranyvalutaként”, de facto aranystandardként; majd 1878-tól de iure is aranyfedezettel működött.

Az egyezmény egyes pontjai tarthatatlanokká váltak az első világháború idején. A semleges Svájc kivételével minden országban hatályon kívül helyezték az Éremegyezmény rendelkezéseit. 1927. január 1-jén Belgium kilépésével a már csak jogilag létező Latin Unió formálisan is megszűnt. Svájc tartotta magát leghosszabb ideig az aranystandardhoz: a 2000. május 1-én hatályba lépő új szövetségi alkotmány szüntette meg a rendszert. Mindenesetre a frank elnevezést Svájc a mai napig, Franciaország és Belgium az euro bevezetéséig megtartotta.

Koncsek Krisztián

(képek: Wikipedia)

Szólj hozzá!

Címkék: latin frank unió pénz arany líra ezüst euro pénzügyi napoleon louisiana livre aranystandard bimetall érmeegyezmény assignat assignata assignation


A bejegyzés trackback címe:

https://aranypenz.blog.hu/api/trackback/id/tr512766739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.